A jó barátok újra találkoznak egy szép napon. Laci Angliában dolgozik, de most visszatért hazájába egy hétre, hogy a Zalaegerszegről visszatért barátját, Gyulát újra láthassa. Szabadságát tölti, nem úgy, mint Gyula, akit a gyár csőd közeli állapotának köszönhetően leszámoltattak. Kirúgták. Visszatért a családjához, Püspökladányba. Nosza ne feledkezzünk meg Attiláról, a Debreceni Egyetem hallgatójáról se, aki biológiát tanul. Ő a „banda” harmadik tagja.
Ebben a 2012-es évben igen meleg volt a nyár, főleg június közepétől nézve. Ekkorra beszélték meg a találkozást, hogy újra találkozhassanak egymással. Egy péntek estére gondoltak, ahol a szokásos kis nyugodt ladányi kiskocsmájukban, a Keletiben találkoztak újra. Legalább egy éve nem látták egymást. Azon az estén fullasztó párás levegő volt, de a Keletiben valahogy igen kellemes levegő volt érezhető.
Laci érkezett meg legelőször. Színes szallagok függtek lefelé csukott ajtó helyett a küszöbnél. A félhomályban a tévé szólt valami gyenge régi filmet mutatva, amire látszólag senki nem volt kíváncsi. Két öreg foglalkozott egy tippmix újsággal és beszélték a meccseket, mint valami szakértő mumusok, egy másik külön asztalnál a Szabadság újságot tartva olvasott és cigarettázott, kifogyott sörösüvege még előtte állt.
Szeme hamar hozzászokott a félhomályba menekült fényviszonyhoz, és a pult alól előbukkant egy régi ismerős.
-Szia Laci! Mi újság veled? - szórván a kérdéseket az éppen belépő vendégnek.
-Szia Adri. Hát nem sok. Veled?
-Ne is kérdezd. Semmi változás, mióta elmentél. Még mindig Angliában dolgozol?
-Jaja. A fiúk még nem jöttek?
-A régi haverok? Még nem láttam őket. Kérsz egy sört?
-Hármat – mutatja három újját is – nekik is kikérem.
Abban a pillanatban, mikor kapja a visszajárót belép a két srác. Nagy zsibalyt és köszöntést csaptak a kis helységben. Átölelgették Lacit, aki sört nyomott a kezükbe, mint a megérdemelt díjat, úgy fogadták el. Tudták, ez még csak az első kör és ők is sorra kerülnek. Leültek az egyik asztalhoz, és elkezdték mesélni egymásnak az élményeiket, és közben még a társadalmi problémákról, fociról is beszéltek. Nem sokkal később, mikor már a második kör is elfogyott, a két öreg hazament, majd a magányos újságolvasó is, aki a megérkezésük óta még egy sört megivott.
-Lassan nekünk is menni kéne, – mondta Attila – de talán egy kör még beleférne.
-Ne legyél már ilyen, még csak éjfél lesz, – hordja le Laci – most kezdődik az élet. Nem Gyula? Menjünk már a Koronába.
-Jaja menjünk.
-Á srácok nem hiszem, hogy megyek. Ne haragudjatok, de nincs kedvem oda menni.
-Ne csináld ezt velünk, legalább nézzünk be egy öt percre – mondta, majd iszik egyet Gyula. Kisebb szünet és hallgatás után...
-Na jó, de csakis miattatok, mert itt vagytok. Máskülönben nem mennék.
-Ez a beszéd... - és baráti vállveregetést kap Lacitól. Attila megitta az utolsó csepp sörét is. Addig a többiek felváltva dobtak egy-egy sárgát ahogy szokás mondani, majd felálltak és elköszöntek Adritól széles mosollyal.
Félúton még két régi ismerőssel találkoztak, akikkel a Koronáig együtt mentek. Megbeszéltél, hogy besurrannak fizetés nélkül az ajtón, mintha már fizettek volna. Attila ellenezte, de vitte az ár őt is. A Korona előtt is volt egy-két ismerős a sok éjjeli vadász között. Vadászok, mert mindenki vadászott a jókedvre, az ilyen-olyan társaságra.
Laci „hát akkor menjünk” végszavára mentek egymás után szorosan befele, hogy ők egymáshoz tartoznak. A zene ahogy az ajtóhoz értek egyre csak dübörgött. A buliban sötét volt, csak a színes fénycsíkok javították a látásviszonyokat. Az úton „talált” két srác ment legelöl, majd Laci és Gyula és...
-Húzzál innen.
-Mit? - Kérdez a semmibe Attila, majd megpillant egy kopasz embert, aki alig nagyobb tőle. Fogja a karját, de kirántja magát belőle. A zene dübörgött. Lányok, fiúk, párok mentek ki és be.
-Húzzál innen.
-Mi van? Mi a gond? Fizetni kell? - nyúl a zsebébe.
-Menj ki. Húzz a picsába. - Újra megfogja a karját és újra kirántja belőle.
-Miért? Mi a gond? - tárja szét a karját igen nagy kérdőjellel a fejében.
-Csak. Na menj innen. Húzzál el.
Benéz egy pillanatra Attila, hátha észrevették, hogy nincs velük, de abban a pillanatban egy hatalmasat talpalt a gyomrába az a kopasz ember és kiesett az ajtón. Az emberek csak nézték, némelyik megengedett magának egy mosolyt, majd nevetést. Feltápászkodik, leveri magáról a port, pólóján még így is meglátszik egy bakancs talp nyoma. Telefonja a földön, de felveszi. Az is csattant egyet a földön, de semmi baja. Valahogy megalázóan érezte magát. A kopasz visszament őrhelyére. Jól megjegyezte arcát a kopasznak, sose fogja elfelejteni, aki ennyi fiatal előtt megalázta őt.
Megcsörgette a haverokat, Lacit és Gyulát is, de nem vették fel. Eltelt ötperc és aztán tíz. Hát elindult haza és a kérdésen filózott. „Miért?” Nem kapott választ. Fél óra múlva, mikor már otthon öltözött át, megcsörren a telefon. Laci az.
-Hé hol vagy?
-Hazajöttem.
-Mert?
-Hát mert. Vizet mert – mondja a telefonba dühösen. - Nem engedett be az a rohadék kopasz.
-És azért mentél haza? Ne már!
-Igen azért. Ti meg basztatok felvenni a telefont.
-Gyere vissza, megbeszéljük vele, mást nem akkor megyünk máshova.
-Fél óráig vártam volna addig ott, mint egy fasz? Így is eléggé megalázkodtam.
-Ne csináld. Akkor megverjük, csak gyere vissza.
-Nem verekszek ott mindenki előtt. Nem vettétek észre amúgy, hogy nem vagyok veletek?
-Azt hittük leálltál beszélgetni.
-Persze. És nem szóltam volna? Nem az lett megbeszélve, hogy „együtt”? - Az együtt szót kiemelve mondta. - Na sziasztok. Tartsunk össze – és letette a telefont.
Másnapig alig aludt pár órát Attila. A következő napokban egy hétre bérelt egy Suzukit Debrecenben, hogy azzal furikázzon egy kicsit. A napok teltek és talált egy elhagyatott omladozó vályogházat, ahol a kerítést már rég ellopták vagy lebontották. A héten beszéltek még egyszer, de csak telefonon mindkettejükkel, de a péntek esti esetet hanyagolták.
A péntek így is eljött újra. Most csak a Keletibe mentek, de csak tizenegyig voltak ott és csak két sört ittak fejenként mindhárman. Ezután végleg elköszöntek Lacitól, mert ő másnap ment vissza Angliába. Hát hazatértek a fiúk, de Attila a kölcsönzött Suzukijával a Korona elé parkolt és látta távolról, hogy megint a kopasz van az ajtónál. Ennek most roppantul tudott örülni. Úgy nézte az autóból, hogy a járó-kelők ne vegyék észre. Nem is vették észre, csupán egy pár ment neki az autónak finoman. Az ital tette, nem is foglalkozott velük.
Hajnali négy. Már kicsit kezdte unni a várakozást, de az emberek nagy része már ellézengett. Már nagyon kevesen voltak. Ötkor már zártak is. A pultosok felkapcsolták a lámpákat odabenn és nekikezdtek a „jaj de hosszú volt ez az éjszaka” arccal takarítani. És a kopasz... kilép az ajtón. Mintha köszönés nélkül hagyta volna el a helyszínt. Gyalog megy, biztos a közelben az egyik lakótömbben lakik. Attila felvesz egy fekete vékony bőrkesztyűt. Arrébb gurult csendesen Suzukijával, majd kiszált. Még félhomály van, de kezd világosodni. Érezte, hogy sietnie kell. Egy parkolón át sétált a kopasz, Attila pedig az autók sűrűségét kihasználva gyorsan mögé surrant és elkapta a nyakát. Fojtogatta.
-Nyugalom... ö... nyugalom, mindjárt elájul. Néhány másodperc és... na maradjon már nyugton. - Elernyedtek karjai a kopasznak, amivel szabadulni akart volna. Attila ledobta a földre és mint egy zsák úgy feküdt. - Nyaki ütőeret elszorítva, ha néhány másodpercig nem kap oxigént az agy, akkor ájulás lesz a vége.
Halvány mosolyt megengedve magának ismét a sebességét vette feljebb. Megfogta a hóna aljánál és az egyik kocsi és a fal közé húzta. Visszament a Suzukijához és az egyik legközelebbi parkolóba beállt. Ki akart szállni, de egy dupla pittyegés hallott. Valaki az autójához ment épp. Attila szíve hevesen vert. Nem tudta mi lesz, ha megtalálják a kopaszt, és talán őt is megláthatja valaki, ami továbbibonyodalmat szőne maga után, mint a pók és a háló esetében. Kezében az aktatáskával az autójához sietett. Óráját kétszer is megnézte míg odaért. Semmi gyanúsat nem vett észre a férfi. Mikor elhajtott, gyorsan a kopaszhoz ment egy tekercs vastag ragasztószalaggal és körbetekerte. Már kezdett világosodni teljesen. Az autó csomagtartójába tette nagy nehezen. Előbb a felső testét, majd a két lábánál fogva a többit. Lecsukta és elhajtott a kinézett rozoga kis házikóhoz. Kellemes hűvös volt az idő. Hat fele volt már. Nem volt senki az utcán. Beállt az udvarra és bevitte az egyik szobába, ahol nem tört még ki az ablak.
A kopasz kezdett magához térni. Egy átlátszó esőkabátot vett fel, ami a bokájáig ért. A szoba közepén lévő székhez húzta. Ragasztó szalaggal hozzá rögzítette. A szék mind a négy lába is le volt rögzítve egy-egy derékszögű vaslemezzel. A levegő poros és fülledt volt a szobában. A sötételő le volt húzva. Csupán két akksival működő lámpa égett a kopasz arcába. Homloka gyöngyözött a melegtől. Félre húzta fejét, de így is belevilágított. Attila egy táskát hozott még be és letette maga mellé. Kábultan megszólal a kopasz, miközben az egyik lámpát igazítja rá.
-Hol vagyok? Mi a fa... - elállt a lélegzete. - Te? Azonnal engedj el, mert kinyírlak. - Attila rápillantott, majd vissza a lámpára és igazította tovább. - Nem hallod? Engedj el!
-Nincs abban a helyzetben, hogy nekem parancsolgasson. És ne tegezzen. Én se tegezem magát. Nem adtam rá engedélyt. - Valahogy a lámpa még mindig nem az igazi gondolja magában.
-ENGEDJ EL! - Puff egy hatalmas pofon Attilától. - ENG... - és mégegy és mégegy, míg ki nem pirosodott az arca teljesen.
-Mégegy engedély nélküli megszólalás és torkon szúrom. - A fickó rémült tekintettel nézett a fiúra.
-Na végre sikerült. Látja? Most már megszólalhat, de ha kiabál, betartom előző szavam. - Most lehajol a táskához és szétcipzározza. Nem vesz ki belőle semmit.
-Mit akar tőlem? - Puff egy pofon.
-Mondtam, hogy ne tegezzen engem. Aljas senkiházi. - És ráköp a cipőjére. Pöh.
-Te kis köcsög, ENGEDJ EL! - Most mindkét oldalról kap egy pofont, majd a táskájából elővesz egy recés nagy kenyérvágó kést. A kopasz ráköp Attila arcára, de letörli. Komoly, bántódott arcot vág.
-Akkor nekikezdek, pedig szerettem volna kicsit beszélgetni.
-Mit csinálsz? Kihívom a rendőröket!
-Ugyan már. - Szélesedett a mosolya és az arca elé emelte a kést. - Megkellene ilyednem? Hát ezt elbaszta. Még múlt héten. - Felhúzza combjáig a térdnadrágot és a térde felett nem sokkal erőteljeseket vág a húsába és a vér kibuggyan. Ordít a kopasz, Attila abbahagyja.
-Ha nem kussol el, folytatom. Vegye ezt figyelmeztetésnek. Nem is. Inkább fenyegetésnek. Vagy ahogy tetszik. - Szünet. Csak a kopasz nyögdécsel. - Na megnyugodott végre?
-Te állat! Meg fogsz dögleni, kinyírlak.
-Hát jó, akkor tegezzen, de megölöm magát, csak éppen lassan és élvezettel – majd elkezdett Attila dúdolgatni. Metallica Nothing else matters jutott most az eszébe. Elővett a táskából egy másik kést, de ez már sima húsvágó kés volt.
-Kérem ne tegye, ne... - Attila betömte a száját és dúdolgatott tovább. A kopasz nyöszörgött, izgett és mozgott.
-Igaz mily irónikus? Elrontotta a bulimat, én meg a maga életét fogom. Késő bánat, sajnálom. Jobban belegondolva, nem sajálom, mert ha sajnálnám, akkor nem tenném, de magád meg főleg nem sajnálom – és dúdolgatott tovább. Előbb a kezeiről a tíz ujját vagdosta le, majd a belekezdett lábat folytatta. Iszonyú és erőteljes ordítása a kopasznak még a zoknin keresztül is igen hangos volt, de Attila csak dúdolgatott. Notting else matters. A vér fröcskölt, az esőkabát pirosra festődött, mintha festék lenne. Lassan elhalkult, és el is hallgatott a kopasz. Alatta a vér, mintha beázott volna a tető. Mikor meghalt, levette magáról a kabátot és beletette egy fekete kukászsákba. A késeit nagyjából megtörölte a hulla érintetlen ruháin és elrakta a táskájába.
Kiment, berakta a zsákot és a táskáját a Suzukiba és elment. A Suzukit még aznap visszavitte Debrecenbe, ahol a kukászsákot is kidobta egy szemetes konténerbe. Hazafelé kapott egy smst Lacitól, melyet mosolyogva olvasott:
„Hello! Nem mertem megkérdezni, de remélem azóta se öltél. Gyula se tett hasonlót. Csak emlékezz az eskünkre. Üdv.: Laci.”