Pislogok és futok. Lassan megállok. Hogy jutottam ide? Mi ez? Hol vagyok? Egy erdőben, de sejtelmem sincs hol. A városomat erdő veszi körül. Biztos a környéken vagyok, nem mentem messze. Bár ebben nem vagyok biztos. Körül nézek, meg aztán megnézem magam is. Sötét van, csak a Hold világít, jó erős a fénye. Telihold. Elég erősen párás a levegő, jól leizzadtam. Tudtam volna, hogy éjszaka is kimozdulok otthonról, dezodorokkal teletömtem volna magam.
Szanaszét van rajtam szaggatva a pizsamám. A kedvenc pizsim. Szerencsére a melltartóm egyben. Piszkos, néhol véres vagyok. Karom a kelleténél szőrösebb. Látom a hasam is, mellkasom is, lábamról már nem is beszélve. Az arcom is szőrös, pedig lány vagyok. Hosszú barna hajú és 16 éves. Egyébként Melindának hívnak.
Jól bírom a futást, nem vagyok fáradt egyáltalán. Nem értem. Pfúj. Tiszta szőr a szám. Köpök még vagy kettőt. Máris jobb. Remélem egy fiú se látott, mert akkor nem jönnek sose a közelembe. Furcsa, enyhe sós ízt érzek a számban. No, mindegy.
Haza kell jutnom. Egyébként hogy jutottam ide? Nem tudom. Saját magam, futottam. Senki és semmi a környéken. Szimatolok kettőt. Még egyet. Érzek valamit. Hmm... Nyuszi. Nyulaknak van ilyen szaguk. Balra tőlem. Érzem a nyúl szőrét, húsát, ahogy dobog a szíve, lüktet az artériája. Éhes vagyok. Hmm... Nyuszi. Indulás a nyúl felé. És futottam is.
Rohantam, éreztem az energiát magamban, nem fáradtam, és csak gyorsultam és gyorsultam... Állj! Bokor mögé osontam, lehajoltam. Itt van, látom.
Úristen, megvesztem? Mit csinálok? Lecsapok egy ártatlan nyúlra és cafatokra tépem, megeszem? Nem, nem szabad. Az ösztönöm erősebb volt, mivel már kiugrottam a bokor mögül és elkaptam a kezeimmel. Amindenit de gyors vagyok, és erős is, a nyuszit lazán lefogtam, igaz két kézzel, de egy kézzel se lenne gond, csak már töröm is ki a nyakát.
Reccs. 180 foknál is nagyobbat törtem a nyakán. Áh, csúnya látvány, de még ami ezután jön... Számba teszem, harapok egy jókorát, és nyám-nyám. Milyen finom! Ez kell nekem. Még vagy két falat... Nem értem, mi ezen a finom? Pfúj! Nyulat eszem? Húst eszem? Még pörköltnek se eszem meg a nyulat, pfúj. Eldobtam, jó messzire, már ami maradt belőle. Most veszem észre milyen erősek a fogaim, de nem hiszem, hogy a Blendamedtől.
Álltam a félelemtől és a csodálkozástól. Mi vagyok én? Farkasember? Olyan nem létezik. Olvastam anno egy lycanthropiás cikket valahol. Hmm... Egy enciklopédiában, a könyvtárban. A lycantropia szó a görög lýkos (farkas) és ánthrōpos (ember) szavak összetételéből származik. A lycantropia, önmagát állatnak képzelő ember ritka pszichológiai jelenség. A skizofrénia szoros összefüggésbe hozható vele. Igen ez volt benne. Skizofrén vagyok? Megbolondultam? Áh, ordítanom kell. Vauúú... De micsoda ordítás, inkább üvöltés volt ez. Te jó ég. Megkönnyebbültem. Pár madár a fák lombjai közül elrepült. Nem is csodálom.
Szóval üvölteni is úgy tudok, mint egy farkas. Érdekes. Csak az a gond, hogy a lycanthropos beteg is szőrös, de nem úgy mint egy farkas. Tehát nem tartom valószínűnek a farkasember verziót. Akkor mi vagyok? Vagy mégis farkasember?
Éhes vagyok megint, ölni akarok. Érzem magamban az erőt, a gyilkolási hajlamot. Nem értem, mi ez? Félek. Haza akarok menni.
Összeszedem magam és elmegyek vadászni. Közepes tempóban futok, használom a kezeimet is közben, négykézláb, mint a kutyák, úgy futok, így gyorsabb. Mit csinálok? Nem tudom legyűrni a bennem dúló gyűlöletet, az hajt engem, meg az éhség, az ösztön. Hopp, egy farönköt könnyedén átugrottam. Szinte repültem. Állj! Jobbra egy kis patakot látok. Hallom, hogy csörgedezik. Arra sétálgatok, de két lábon. Körül nézek. Sehol semmi, csak a patak az erdő közepén. Iszok már belőle, meg le is mosakszom már, ha kicsit hideg is a víz, de jót fog tenni.
Várjunk csak! Szemben a bokorból egy szempár villogott.
Jobb, ha gyorsan elmegyek innen. Mire ezt kigondoltam, már lépett is elő... Egy farkas. Nem, három farkas. Jó nagy teremtések. Félnének tőlem talán? Úgy lapítanak, mint valami kiskutyák, melyekre a gazdájuk ráüvöltött, de én ezekkel a teremtményekre csak ránéztem. Úgy látszik félnek, de azért jó lesz vigyázni. Megyek inkább innen.
Valahogy haza kéne jutni. Lassan már tudom uralni magam, kezdem elnyomni a farkas ösztönt magamban. Merre menjek? Talán amerről jöttem. Túl sötét van. Sose találok haza. Megyek, és majd úgyis találkozok valakivel, vagy valahová úgyis kilyukadok. Ennyit tudok tenni.
Na, akkor mentem is, csak ezek a farkasok ne követnének már. Nem túl megnyugtatóak. Már egy ideje itt vannak a sarkamban. Azt hittem csak inni akarnak a patakból. Lehet ittak is csak utána jöttem én és megzavartam őket.
Áh. Agyamra mennek. Gyorsítok már egy kicsit a lépteimen. Gyorsabban és gyorsabban, már-már négykézláb, és máris elértem a csúcssebességemet. Nah, lemaradtak. Remélem feladták a követésem. Egyébként elég gyors vagyok, nem mondom... Így otthagyni azokat a nem kis farkasokat, egy 16 éves lánytól nem rossz. Lehet indulni kéne az olimpián. Ezt inkább későbbre hagynám. Most inkább haza akarok menni.
Nincs hideg, mondjuk nyár van, meg ki is melegedtem ezen a kicsit hűvös éjjelen. Hány óra lehet? Mindegy, haza kell érnem. Lassítok, és közben kilyukadok egy kövesútra. Ezaz! Ezt az utat ismerem, ez vezet ki a városomból. Na innen már gyerekjáték lesz az út. Azt hiszem jobbra kell menni, igen arra, biztos.
Begyorsítok már, hamarabb haza akarok menni. Egész jó a levegő, tiszta, rengeteg szagot érzek, akár be is csukhatnám a szemem, de azért jobb, ha mégiscsak nyitva tartom, ki tudja mit tartogat számomra az éjszaka további része.
Elértem a várost. Nem túl nagy szerencsére, és innen egyébként sem lakom túl messze, csupán 2 sarok és otthon is vagyok. Nincs mozgás az utcákon. Fura, pedig ilyenkor is szokott egy-két ember szállingózni. A kocsmák zárva, pedig hétvége van és ilyenkor ott aztán mindig van élet legalább hajnalig, egyébként is ott csak a bevételre mennek a kocsmárosok a zárva tartási időt figyelmen kívül hagyva.
Valahogyan meg kellene fürödnöm és szőrteleníteni magam, tiszta szőr és mocsok vagyok. Na majd otthon. Remélem senki sem ébred fel.
A kaput lazán átmászom, és érzek valami furát. Óvatosan lépek előre hármat, és hopp... Csak azt veszem észre, hogy hálóba keveredtem, fetrengek, próbálok kiszabadulni és kiabálásokat hallok. Csend lett. Felnézek és megpillantom apát egy puskával, körülötte még hat férfival, kezükben kasza, kapa, háromnak csákány és még egy embernek puska volt a kezében.
-Apa! Mi ez? - mondtam.
-Sajnálom. Nagyon sajnálom. Nem fog fájni. - És könnybe borult a szeme. Rám fogta a puskáját, közelebb jött, és én a puskát oldalra csaptam. Bumm, elsült és eltalálta a másik puskás embert, az pedig ordítozva szitkozódott. A többi agyon akart ütni, de én hamarabb kiszabadultam a hálóból, félrelöktem az utamban álló csákányost és szaladtam, lazán átugrottam a kerítést is. Hátrapillantottam és látom üldöznek, csak apa maradt ott ülve és sírva meg a sebesült ember, aki pedig szitkozódott. Két csákányos kezében már puska, elvették apától meg a sebesült embertől és utánam lőnek.
Én meg csak szaladok, minél több utcasarkon lefordulva, és kitalálok az erdőbe. Nosza irány a természet. Döbbenet. A saját apám... Talán mert ilyen vagyok. Lehet nem ez az első, amikor ilyen vagyok, eddig nem tudtam róla, de most magamnál vagyok. Nem sokat futok az erdőben, mikor egy fa mögé kuporodom. Sírok. Átkozom magam, meg a világot, amiért ilyen sorsra jutottam. Még az apám is ellenem fordult...
Egyszer csak hangokat hallok. Nem adták fel üldözésem. Látom a zseblámpák fényeit. Lassan elérnek hozzám. Eldobok két követ két különböző irányba, hogy el tudjak menekülni.
A tervem sikerült, de ekkor valami düh fogott el engem. Miért meneküljek? Le akarnak vadászni, meg akarnak ölni, akkor inkább én vadászom le őket. Megállok, elbújok. Figyelem őket. Két csoportban folytatják, egy két fős és egy három fős.
Megyek a kettes után. Vagyis azok közelítenek felém. Felmászom óvatosan egy jó nagy fára. Mint a macska olyan könnyen és gyorsan teszem, csak egy kis surranó hang kíséretében. Meg is hallotta a két fickó, már itt is vannak majdnem a fa alatt.
Mikor alám értek, akkor az egyikre ugrottam, aztán gyorsan a másik hasába martam és rávicsorítok. Előtör belőlem megint az állat és ez jó érzés. Gyorsan a földön fekvő torkát elharapom. Kibuggyan a vér, sőt ömlik. A másik ordít. Na nem sokáig már... Neki is a torkát, de kézzel a körmeimmel, sőt karmaimmal csaptam el. Amindenit, de fulladozik a saját vérétől. Eldől és csak fetreng, rángatózik, míg végül teljesen ki nem száll az élet belőle. Tiszta a lelkiismeretem, nem furdalok, ez jó érzés...
Gyorsan vissza a fára, vannak még hárman. Remélem apa nem jön utánunk, nem igazán tudom most kontrollálni magam.
Ide is értek pillanatok alatt. Meglátták a holttesteket, és éreztem a félelmüket. Kirázta őket a hideg a látványtól. Néztek jobbra, balra, maguk mögé, felfelé is, de nem láttak. Egyiknél puska, de egy másik is felveszi a halott mellett lévőt.
Mögé ugrom az egyik puskásnak és puszta kézzel kitöröm a nyakát, mint anno tettem a nyúllal, majd rádobom a fickót a puskásra, majd a másikhoz ugrok és a hasába marok éles karmaimmal. Mire a puskás felkel, addig odasétálok elé és csak vicsorítok rá.
Kiélvezem a hatalmat, élvezem, hogy fél tőlem. Remegve fogja rám a puskát és csak dadog:
-Á.., állj..., mert lövök!
Én meg csak nézem, majd hirtelen rávetem magam. Könnyedén lefogom. Ő a földön, én rajta és a szemébe nézek. Lassan kicsit oldalra hajtom a fejem..., és elharapom a torkát.
Épp a beleiből lakmározom meg turkálok, mikor abbahagyom és csak fülelek. Mögöttem apa! Nem merek megfordulni, ezért lenézek a földre. Cafatokra szedett embert látom.
-Tedd meg apa. Megérdemlem. - mondtam.
-Nem. - és elsötétült minden körülöttem...