Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis házikó, ahol a nagymama lakott. Ennek a nagymamának volt egy unokája, Piroska, aki egy faluban lakott az erdő másik végén.
Piroska anyukája az egyik őszi napon egy teljesen megrakott piknik kosarat adott Piroskának, hogy ezzel látogassa meg a nagymamáját. Örömmel fogadta, de csak a kora délután indult el, mivel még otthon besegített a főzésbe és a takarításba. A leveleket is összehúzta a ház körül. Szép gondosan elvégzett minden rábízott házimunkát.
Ezek után úgy gondolta megebédel és felveszi a piros köpenyét, majd útnak indul. Nem tudta mi van a kosarában, anyukája csak azt mondta, amire szüksége van a nagymamának.
- Jó legyél kislányom, vigyázz az úton és ne térj le az ösvényről!
- Jó anya, értettem, majd jövök.
Ezek után puszit adott anyukájának és dúdolgatva elindult az erdőbe vezető egyetlen ösvényen. Az erdőt kevésbé ismeri, mindig csak az ösvényen szokott közlekedni, ha a nagymamához megy látogatóba. Tudja az biztonságos.
Dúdolgatva néha ugrálgatva megy az úton, ahol a fák már elkezdték hullajtani leveleiket. Néhány madár ciripel, a nap kellemesen süti arcát. Egy óra és végre odaér a nagymamához és megkóstolhatja a finom pitéjét. Ahogy a süteményére gondol, zörgést hall balról. Megáll és lihegést hall a fák mögül.
- Ki van ott? - nincs válasz és teljes csend lett. - Biztos csak a fák voltak – mormogja magában és folytatja útját.
Ahogy folytatná útját, a szél kicsit feltámad. Az erdő susogó hangot ad. Piroska nem zavartatja magát és nézi a fákat és az ösvényre hulló leveleket melyik a tűnik számára a leghalottabbnak. Egy szomorú vöröses levél egy belógó ág végét elengedi, mint a két szerelmes pár egymás kezét és szomorú búcsút vesznek. Erre meg kellett állnia és végig nézte, ahogy a levél földet ér. Lehajol és felveszi. Megint zörgésre lesz figyelmes és a levelet a szellő kifújja kezéből.
- Ki van ott már megint? Jöjjön elő, vagy megemlegeti! - szavaira semmi sem történik. Egyszer csak morgást hall. Piroska közelebb megy. Egy fa mögött lehet, gondolta és elindul a fa irányába. Mögötte nincs semmi. Hátranéz és ott egy hatalmas farkas. Hatalmas erős izomzata és fekete szőre van. Szemei vérben forgóak. Piroska ártatlan meglepődéssel és teljes félelemmel néz rá. Az egyik szeme zöldes, a másik kékes, mint a rubint, oly szép szemei voltak a lánynak, de a farkas csak nézte és lassan két lábra emelkedett. Jó két és fél méteres lett így.
- Nocsak, nocsak kislány. Mit csinálsz te itt az erdőben?
- Én... én csak... semmi közöd hozzá. Menj el innen.
- Tán nem a nagymamához mész így egyedül? - és a farkas üvölt egy nagyot és a mellkasához, majd a fejéhez kap. Piroska elkezd futni a sövény mellett, de a farkas előtte terem és belerohan. Elesik. A farkas csöpögő nyállal közelít a földön heverő kislány fele, kinek kezében még a kosár sértetlenül van.
- Ezt tettétek velem. Egyre sűrűbben tör rám a fájdalom és az őrület kerget. Tudod mennyit szenvedtem? Mennyi kínt érzek? Miattad, miattatok, ti tettétek ezt velem.
Piroska feláll, de a farkas megint előtte áll és az arcába mar. Földre huppan. Bal arcán négy párhuzamos karomnyomból ered el a vére, mint ahogy a könny kicsordul a szeme sarkából. Nem gondol a vesztére. A farkas a nyakánál fogva felemeli. Piroska fuldoklik. Egyik kezével fogja a farkas nyakszorító karját, a másikkal a zsebébe nyúl és varázsport markol és ellenségére szórja. A farkas a szeméhez nyúl és üvölt. Piroska gyorsan megpróbálja összeszedni magát és a kosárkát a kezébe veszi és futásnak ered a nagymama háza felé. Hátra sem néz, csak fut és fut, nem törődve a farkas hol létével. Csak a saját lihegését hallja és az avaron a lábaival okozott őszies száraz lehullott leveleken való zörgés sorozatát. Útközben egyszer megállt, hogy körülnézzen, és akkor hallott egy hatalmas vonyítást a messze távolból.
- A nagymama! - és szaladt is tovább.
Mikor elérkezett a házikóhoz, be is rontott az ajtón.
- Nagymama! Nagymama! - másodikat csak alig hallhatóan mondta, mert ott látta a farkast, bal szeme már nem volt, helyéből valami sárgás vöröses véres gennyes váladék folyt ki, de inkább már rászáradt az arcára.
- Piroska! Végre megérkeztél.
A nagymama kihúzott egy széket az asztalnál, a farkas elállt az útjából, csak morgott.
- Mi folyik itt nagymama?
- Nyugodj meg nem fog bántani. Ülj le és igyál egy pohár tejet. Biztos kimerültél. Mindent elmondok, csak idd meg.
Piroska óvatos léptekkel odament az asztalhoz, letette a kosárkát, leült és belekortyolgatott a tejecskéjébe.
- De mi folyik itt? Mi ez a farkas? Meg mi...
- Psszt, nyugodj meg Piroska, mindennek eljön az ideje.
A nagymama felnyitja a kosárkát és kiveszi a tartalmát egy darab kenyeret és egy darab szárított húst, és odanyújtotta a farkasnak, aki be is falta, mielőtt valaki megszólalt volna. Piroska Félig se itta le a poharát.
- Neki is ennie kell, nem? Most pedig menjünk a ház mögé. A farkas az én kis háziállatom, védelmezőm, nyugodj meg nem bántott volna akkor sem, ha szeretett volna – felállította Piroskát, aki a döbbenettől kicsit sokkot kapott. A nagymama bólintott a farkas felé, aki a háttérben követte őket és hallgatott.
- Tudod miben hisz a falu?
- Persze, Dagon.
- Igen. Tudod, az emberek néha nagy megpróbáltatásokon mennek keresztül. Még a keresztények Istene is, ki fiát áldozta az emberekért. Ábrahám a fiát áldozta ennek az Istennek, mégse védelmezi őket, hiába hoznak nagy áldozatokat. Persze a mi istenünk nem ilyen. Ő egy és örök. Amint láthatod senki nem beteg a faluban és nem is volt, mindenki éli békés kis életét. Olykor azért nekünk is áldozatot kell hoznunk.
- Nagymama miről beszélsz? Nem állatokat áldozunk fel neki? - kezd kicsit jobban félni, nyugtalankodni.
- De bizony, csak most mást kért – megkerülve a házikót bementek az erdőbe és lassan elérkeznek egy tóhoz, ahol összegyűlt a falu apraja-nagyja és őket nézi. Piroska anyukája is ott van és rámosolyog. - Már felcseperedtél ivaréretté Piroska és te vagy a kiválasztott. Az Istenünk egy prófétájával kell hálnod.
- Micsoda? Nem, olyan nincs – el akarna szaladni, de ketten megfogják és a tó felé viszik. A nagymama valami imát mormol és a nép is rákezd leszegett fejjel. A nap elsötétül. Félhomályba esik az erdő. A zaj erősödik. Piroskával megállnak a parton. A vízből előbukkan egy lény. Feje látszik. Csápos, polipszerű feje után emelkedik két karnak nevezhető csáp és a teste többi része a két lábbal. Csuszamlós, nyálkás testű emberinek nem mondható lény és mikor kiér a vízből megáll Piroska előtt. A nép elhallgat. A nagymama megszólalna, de a lény ráordít és felé fordítja csápjait. Piroska vergődik, csápol, mindent csinálna, de nem tud menekülni.
- Kapjátok be ti romlottak! Anya segíts kérlek, anya! - a lény rekedtes hangon idegen nyelven Piroskához szól, majd a farkasra néz és rámosolyog mindkettőjükre.
Piroskát megfogja és hátat fordít a falu népének és szép lassan lemegy a vízbe, de most már Piroskával, de mielőtt lemerült volna, szájon csókolta Piroskát, aki talán még hányni se tudott. A piros köpenye a vízen lebeg. A farkas vonyítani kezd és a fejéhez kap. A tömeg ujjong. A farkas már nem bír magával és a közelében lévő falusiba belemar és a többibe is. A nagymama parancsolna a farkasnak, de már nem tud. Torkon ragadja és kitépi a gégéjét. Véres pofájával az emberekre néz, akik hátrálni kezdenek, és pánikszerűen mindenfele menekülnek be az erdőbe.
A farkas érzi, nem soká széthasad a teste, előtte jó néhány falusit le vadász, lemészárol, amiért őt ilyenné tették. A nap sötét maradt, de most már veresebb is lett. A faluról senki nem tud semmit, mint ahogy a farkasról sem. Ezt a történetet egy különös idegen mesélte nekem. Egy nagyon különös idegen, kinek nevét nem tudom. Arcát nem láttam a csuklya alatt. Talán egy túlélő, vagy talán Piroska és az idegen közös gyerm... (Itt a vége, fuss el véle.)